Blogtipp - Eszközök a blogoláshoz

by - hétfő, november 09, 2015

       
Őszintén szólva a bejegyzés ötlete nem saját, egy olyan blogon láttam, amit nagyon szeretek és, mivel mások is írtak hasonló posztot, én is bátorkodtam megmutatni nektek, milyen eszközöket használok a blogoláshoz. (Az ötletadó bejegyzést itt érhetitek el.) Kezdő bloggereknek és azoknak a már járatosabb embereknek nagy segítség lehet, akik még nem találták meg a megfelelő módszereket a blogíráshoz, másoknak pedig egy kis érdekesség.

Az első és bátran állítom, a legfontosabb, hogy legyen egy számítógépünk, hiszen mobilról vagy tabletről akárhogy bűvészkedünk a különböző alkalmazásokkal, lehetetlen normálisan és igényesen blogolni. Én leggyakrabban laptopot használok, sokkal konfortosabb, mint leülni az asztali géphez, ami nálunk ráadásul az egyik legkényelmetlenebb hely a lakásban. Gépelni is sokkal jobban lehet a laptop billentyűzetén. Mindezt általában az ágyamon szoktam csinálni, itt a legkényelmesebb; a másik legrosszabb hely a lakásban az én íróasztalom, az egyik oldalát már csak egyetlen csavar tartja (a többinél leszakadt az asztallap), nyikorog és hamarosan teljesen szétesik, viszont most nem igazán engedhetjük meg magunknak, hogy kicseréljük, így pedig nem tudom használni.
       
A bloggerek többsége rendelkezik valamilyen notesszal, amibe bejegyzésötleteket, esetleg bejegyzésrészleteket, bloggal kapcsolatos teendőket írogat. Nekem egy kis füzetem van, amit az "üres füzetes fiók"-ból kaptam ki hirtelen: egy régi bekötött sulis vonalas irka 7.A felirattal. Azóta szereztem egy másik füzetet szép Folk Art mintával, de amíg be nem telik a mostani, nem akarom használni. Legközelebb már tényleg noteszt szeretnék venni.

Ha olyan bejegyzést írok, ami megköveteli a saját képeket, akkor a mobilomat használom fotózásra. Egy majdnem 10 éves Nikonon kívül nincs semmilyen fényképezőgépünk, így kénytelen vagyok telefont használni, ami nem gyárt túl jó minőségű képeket. Már kinéztem magamnak egy tükörreflexes Canon csodát (EOS 700D), aminek az ára is elég szép, most arra gyűjtögetek, úgyhogy talán egy-másfél-két év múlva visszatérünk a témára.
     
A gépemen van egy külön mappa is a blognak, ahova a bejegyzések képeit (amiket nem szeretnék kitörölni), régi sablonokat, dokumentumokat és egyebeket mentem le, így minden praktikusan egy helyen van. Egyelőre még kicsit rendezetlen, mert nem sok mindent kell megtartanom, és amíg ilyen kevés dolog van itt, nem szeretem rendezgetni.

A bejegyzések írásához a blogger felületét használom, jobb élesben megírni már csak azért is, mert meg tudom nézni a szöveg terjedelmét, az előnézetben egyben láthatom az egészet, és én az a típus vagyok, aki két mondatonként rákattint arra a gombra.

Amit gyakrabban használok a dokumentumokhoz, az a Google Drive felülete. Itt van a blogtervezőm is és egy csomó jegyzet (például cikkötletek, bejegyzésrészletek). Jobban formázható és átláthatóbb, mint a Blogger (ha oda írnám ezeket a jegyzeteket), a Worddel ellentétben ingyenes, de elég jól formázható és nem mellesleg bárhonnan elérhetem, ha van internetem.

Már az Egy blogposzt születése című bejegyzésemben is emlegettem a Dorothy-féle blogtervezőt, ami elengedhetetlen kelléke a blogolásomnak. Hihetetlenül praktikus, már nem tudnék nélküle létezni. Ez konkrétan egy naptár, amibe a bejegyzések címét írva meg tudjuk tervezni akár hónapokkal előre, melyik posztot mikor rakjuk ki, vagy esetleg melyik milyen állapotban van: ezt úgy értem, hogy színekkel megjelöljük, melyik bejegyzést publikáltuk már, melyik vázlat, melyik van kész és így tovább...
         
A minőség érdekében legtöbbször nem saját képeket használok, így szükségem van olyan helyekre, ahonnan letölthetem a megfelelő fotót. Ha DIY vagy inspirációs képeket szeretnék, a Pinteresten kutatok, más esetben leggyakrabban a StockSnap.io-n vagy Pexels-en keresgélek, ezek ingyenes oldalak. Ha nagyon nem találok megfelelőt, felnézek We Heart It-re vagy Tumblr-ra. Képszerkesztéshez - attól függ, hogyan kell megszerkeszteni a képet - Photoshopot, Gimpet, PhotoFiltre Studio-t használok, ha fotókollázst kell készítenem, Fotojet-et; ez az egyetlen online képszerkesztő, amit szeretek. Mobilon VSCO Cammel szoktam fotózni és szerkeszteni, nagyon igényes és jó alkalmazás.

Az oldalt blogos Facebook csoportokban szoktam hirdetni. Rengeteg ilyen van a közösségin, csak annyit kell beírni, hogy blogok, biztosan kiad egy csomót. Miután kitettem a hirdetést, mindig erősen megugrik az oldalmegjelenítések száma és átlagosan 2 új feliratkozóm lesz. Ilyenkor egyetlen rövid szöveget írok, megnyitom külön lapon az összes csoportot és jöhet a másolás-beillesztés monoton folyamata. Más oldalt nem igazán használok hirdetésre. A blognak saját Facebook oldala is van, amit itt érhettek el.

Nemrég találtam rá az Evernote-ra, ami tulajdonképpen egy nagyon jól kitalált és megvalósított online jegyzetelős alkalmazás. Saját jegyzeteket hozhatunk létre, azokat felcímkézhetjük, belerakhatjuk kategóriákba (itt "noteszokba"). A szövegeket meg lehet formázni: dőlt betű, félkövér, betűméret, betűtípus, lista, táblázat, és ami nekem nagyon tetszik, hogy pipálós négyzeteket is be lehet rakni! Mostanában inkább ebbe az alkalmazásba írogatom a bejegyzésötleteket, megtervezek néhányat, esetleg linkeket illesztek be, amik források lehetnek. Mobilra is letöltöttem, ott emlékeztetőket is be lehet állítani illetve kézzel írni jegyzetet.

Hát, ezeket az eszközöket használom én a blogoláshoz. És ti? :) 

Hasonló bejegyzések

4 megjegyzés

  1. Nagyon hasznos bejegyzés! Köszönöm! :)

    www.styleforless.hu

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a kedves szavakat, szuper poszt lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jé, itt az egyik példaképem :3
      Köszönöm! :)

      Törlés